Elemzés
Kiemelt kép

Megjegyzés: Ez a cikk automatikusan gépi fordításban készült magyarra.

(LifeSiteNews) - A római tanítóhivatal feladata, akár közvetlenül a pápáé, akár a Hittani Dikasztérium közvetítésével, az isteni kinyilatkoztatás igazságának hűséges megőrzése. Ezt Krisztus rendelte el, és a Szentlélekben munkálkodik, hogy a katolikus híveket megvédje minden olyan eretnekségtől, amely veszélyezteti az üdvösséget, és minden zavartól a tanítás és az erkölcsi élet kérdéseiben (vö. II. Vatikáni Zsinat, Lumen Gentium 18;23).

A dikasztérium válaszai egy brazil püspök különböző kérdéseire (2023. november 3.) egyrészt emlékeztetnek az általánosan ismert hitigazságokra, másrészt azonban nyitnak a félreértés felé is, hogy Isten egyházában mégiscsak van helye a bűn és a kegyelem együttélésének.

OLVASSA EL: Ferenc pápa szerint "transz" emberek lehetnek keresztszülők, homoszexuális "szülők" megkeresztelhetik gyermekeiket

A keresztség mint a Krisztusban való új élet ajtaja

Isten Fia, a mi Megváltónk és az Egyház feje, amely az Ő teste, azért rendelte el a keresztség szentségét, hogy minden ember a Krisztusba vetett hit és az Őt utánzó élet által eljusson az örök életre. Isten feltétel nélküli szeretete megszabadítja az embereket a bűn halálos uralmától, amely az embert szerencsétlenségbe taszítja és elválasztja Istentől, az élet forrásától. Isten egyetemes üdvözítő akarata (1Tim 2,4f) nem azt mondja, hogy csak ajkunkkal kell megvallani Jézust Urunknak, hogy Isten országába jussunk, ugyanakkor emberi gyengeségünkre hivatkozva felmentjük magunkat Isten szent és megszentelő akaratának teljesítése alól (vö. Mt 7,21-23). Az egyszerű metafora, miszerint "az egyház nem vámhivatal", amely azt hivatott kifejezni, hogy a keresztényt nem szabad bürokratikusan a törvény betűjéhez mérni, ott találja meg a határát, ahol a kegyelemről beszélünk, amely a bűnt és a halált meghaladó új életre vezet bennünket.

Pál apostol azt mondja, hogy mindannyian "a bűn rabszolgái" voltunk, mielőtt Krisztusban hittünk volna. Most azonban Krisztusnak, az Isten Fiának és a Szentlélekkel felkent Krisztusnak a nevében való megkeresztelkedés által "szívből engedelmesek lettünk annak a tanításnak, amelyre átadtak minket". Nem szabad tehát vétkeznünk, mert már nem a törvénynek vagyunk alávetve, hanem a kegyelemnek. "Ezért a bűn nem fog uralkodni halandó testeteken, és nem lesztek többé alávetve annak kívánságainak ... mint olyan emberek, akik a halálból az életre mentek át" (Róm 6,12f).

A legrégebbi, Rómában (Kr. u. 200 körül) írt egyházi rendelet megnevezi a katekumenátusba és a keresztség felvételének vagy elutasításának (vagy akár halasztásának) kritériumait, és megköveteli, hogy minden kétes hivatásról, törvénytelen élettársi kapcsolatról és minden erkölcstelen viselkedésről, amely ellentétes a keresztség kegyelmi életével, le kell mondani (Traditio Apostolica 15-16).

Aquinói Szent Tamás, akit hálásan idéznek a dikasztérium válaszaiban, differenciált, kettős választ ad arra a kérdésre, hogy meg lehet-e keresztelni a bűnösöket:

1. Azok a bűnösök, akik személyesen vétkeztek a múltban, és az "ádámi bűn" (azaz az eredendő és örökletes bűn) hatalma alatt állnak, természetesen megkeresztelkedhetnek. A keresztség ugyanis a bűnök bocsánatára szolgál, amelyet Krisztus a kereszthalálával vásárolt meg számunkra.

2. Azok azonban, "akik bűnösök, mert azzal a szándékkal jönnek a keresztségre, hogy továbbra is bűnösek maradnak", és így ellenállnak Isten szent akaratának, nem keresztelkedhetnek meg. Ez nemcsak az Isten irántunk való kegyelme és az Isten elleni bűnünk közötti belső ellentmondás miatt igaz, hanem a kívülről jövő hamis tanúságtétel miatt is, ami aláássa az Egyház igehirdetésének hitelességét, mert a szentségek az általuk közvetített kegyelem jelei (vö. Aquinói Tamás, Summa theologiae III q. III Quaestio 68, 4. cikk).

A transzhumanista terminológia csapdájában

Zavaró és káros, amikor a Tanítóhivatal egy nihilista és ateista antropológia terminológiájára támaszkodik, és így úgy tűnik, hogy valótlan tartalmának az Egyházban legitim teológiai vélemény státuszát adja.

"Nem olvastátok - mondja Jézus a farizeusoknak, akik csapdát akartak állítani neki -, hogy kezdetben a Teremtő megteremtette a férfit és a nőt?". (Mt 19,4) Valójában transzszexuális vagy homofil (homoaffektív vagy homoszexuális) személyek nem léteznek, sem a teremtett természet rendjében, sem a krisztusi Újszövetség kegyelmében. Az ember és a világ Teremtőjének logikája szerint a két nem elegendő ahhoz, hogy biztosítsa az emberiség fennmaradását, és hogy a gyermekek az apjukkal és az anyjukkal való családi közösségben virágozzanak és felvirágozzanak. Mint minden filozófus és teológus tudja, a "személy" az emberi lényt szellemi és erkölcsi egyéniségében jelenti, amely közvetlenül Istenhez, Teremtőjéhez és Megváltójához kapcsolja.

Minden emberi személy azonban szellemi-test szerinti természetben és konkrétan vagy férfiként, vagy nőként létezik a teremtés aktusa révén, amelyben Isten őt (és a házasság kölcsönös kapcsolatában) az Ő Örök Jóságának és Háromságos Szeretetének hasonlatosságára teremtette. És ahogyan Ő teremtette őket, úgy fogja Isten a halálból is feltámasztani minden emberi lényt a maga férfi vagy női testében, anélkül, hogy irritálná azokat, akik (sok pénzért) genitálisan vagy hormonálisan megcsonkítottak másokat, vagy akik - a hamis propagandától megzavarodva - önként hagyták magukat megtéveszteni férfi vagy női identitásukkal kapcsolatban.

A transzhumanizmus minden változatában ördögi fikció és az emberi méltóság elleni bűn, még akkor is, ha transzszexualizmus formájában és terminológiailag "önrendelkező nemváltoztatásként" feldobva jelenik meg. A római egyház tanítása és gyakorlata világosan előírja: "A parázna, a parázna ember, az, aki megcsonkítja magát, és mindenki más, aki olyasmit tesz, amiről nincs szó (1Kor 6,6-20), el kell utasítani [a katekumenátusból és a keresztségből]" (Traditio Apostolica 16).

Az "egészséges tanítás" (1Tim 4,3) mint a leghasznosabb lelkigondozás.

Az a lelkipásztori indíték, amely arra buzdít, hogy a lehető "szelídebben és könyörületesebben" bánjunk azokkal, akik vétkeznek a Dekalog hatodik és kilencedik parancsolata ellen, csak addig dicséretes, amíg a lelkipásztor a rossz orvoshoz hasonlóan nem csapja be betegét betegsége súlyosságával kapcsolatban, vagyis csak akkor, ha a jó pásztor "jobban örül az éggel egy bűnösnek, aki megtér, mint kilencvenkilenc igaznak, akiknek [hamis önértékelés szerint] nincs szükségük a megtérésre". (Lk 15,6) Itt is alapvető különbséget kell tennünk a keresztség (egyszeri) szentsége között, amely eltöröl minden korábbi bűnt, és felruház minket a Krisztus testébe való beilleszkedés állandó jellegével, és a bűnbánat (ismétlődő) szentsége között, amely megbocsátja a keresztség után elkövetett bűnöket.

Az Egyház üdvösséggondozása szerint mindig helyes, hogy egy gyermeket akkor lehet és kell megkeresztelni, ha katolikus nevelését a felelősök garantálni tudják, különösen a példamutató élet által is.

Az egyház azonban nem hagyhat kétséget a gyermek természetes joga felől, hogy saját biológiai szüleivel, vagy vészhelyzetben örökbefogadó szüleivel nőjön fel, akik erkölcsi és jogi értelemben törvényesen lépnek a helyükbe. A pótanyaság bármilyen formája vagy a gyermek laboratóriumban (mint egy dolog) történő előállítása az egoista vágyak kielégítése céljából a katolikus felfogás szerint az emberi lény személyes méltóságának súlyos megsértése, akit Isten testileg és lelkileg saját anyja és apja által akart a létezésbe hozni, hogy Isten gyermekévé hívjon az örök életben.

Miért csak az igaz hit által építi Isten az egyházat?

A zsinattal kapcsolatban gyakran hivatkoztak erre a bibliai megfogalmazásra: "Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek" (Jel 2,11). Mint a Szentírás utolsó könyvében: "hűség Isten igéjéhez és Jézus Krisztus bizonyságtételéhez" (Jel 1,2).

A szerző a Traditio Apostolica Péter és Pál apostolfejedelmek Rómájában meg van győződve arról, hogy "az Egyház felépítése a helyes hit elfogadásával történik". Írását a megfontolásra érdemes, elgondolkodtató szavakkal zárja: "Mert ha minden hallani az apostoli hagyományt, követni és betartani azt, sem eretnek, sem más ember nem lesz képes téged félrevezetni. Mert a sok eretnekség azért keletkezett, mert a vezetők [püspökök] nem akartak az apostolok tanításaiból okulni, hanem saját belátásuk szerint cselekedtek, és nem úgy, ahogyan az helyes volt. Ha valamit elfelejtettünk, szeretteim, Isten majd feltárja azt, hogy feltárja azoknak, akik méltók rá. Mert Ő vezeti az Egyházat, hogy elérje az Ő nyugalmának kikötőjét". (Traditio Apostolica 43).

Fordította: Dr. Maike Hickson, LifeSiteNews